# RX Holding Komló Futsal – Teljes oldaltartalom > Magyar futsal egyesület Komlón. Felnőtt NB3-as csapat és utánpótlás képzés 7–14 éves korig, 2023 óta. --- ## Főoldal URL: https://komlofutsal.hu/ ### Üdvözlő szöveg Egyesületünk 2023 januárjában kezdte meg működését, és azóta elkötelezett a futsal népszerűsítése mellett, különös hangsúlyt fektetve a gyermekek rendszeres sportolási és versenyzési lehetőségeinek biztosítására. Jelenleg három korosztályban (7 évestől 14 éves korig) nyújtunk fizikai és mentális felkészítést játékosainknak. Rendszeres résztvevői vagyunk a Megyei Szövetség által szervezett Bozsik programoknak, téli futsal tornáknak és további hazai és nemzetközi versenyeknek. Felnőtt csapatunk a Dél-Dunántúli NB3-as felnőtt futsal bajnokságban szerepel, ahol a 2023/2024-es szezonban a negyedik helyet sikerült megszereznünk. ### Csapat **A csapat:** A játékoskeret fordulóról fordulóra folyamatosan bővül. Többnyire egykori és jelenlegi nagypályás futballisták alkotják a csapatot. **Az utánpótlás:** Tavaly januárban két korosztállyal indultunk a téli Futsal tornasorozatban, idén szeptembertől viszont már három korosztályunk van. **A baráti légkör:** Az együtt töltött pillanatok során megnő a bizalom és a kötődés a csapaton belül, amely nagyban hozzájárul a hatékony együttműködéshez a pályán. ### Partnerek és támogatók - Komló Város: http://www.komlo.hu/ - Grund Pub Balatonszabadi: https://www.grundszabadi.pub/ - RX Holding Zrt.: https://www.facebook.com/rxholdingzrt/ - MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség): https://www.mlsz.hu/ - MOL: https://www.mol.hu/ - OTP Bank: https://www.otp.hu/ - SIOTOUR: https://www.siotour.hu/ - KexDesign: https://www.kexdesign.hu/ --- ## Rólunk / TAO URL: https://komlofutsal.hu/rolunk-tao ### TAO dokumentumok - 2024/2025 jóváhagyó határozat (PDF) - 2024/2025 kérelem (PDF) - 2025/2026 jóváhagyó határozat (PDF) - 2025/2026 módosító határozat (PDF) - 2025/2026 kérelem (PDF) ### Bemutatkozás "Egyesületünk 2023 januárjában kezdte meg működését, és azóta elkötelezett a futsal népszerűsítése mellett, különös hangsúlyt fektetve a gyermekek rendszeres sportolási és versenyzési lehetőségeinek biztosítására. Jelenleg három korosztályban (7 évestől 14 éves korig) nyújtunk fizikai és mentális felkészítést játékosainknak. Rendszeres résztvevői vagyunk a Megyei Szövetség által szervezett Bozsik programoknak, téli futsal tornáknak és további hazai és nemzetközi versenyeknek. Felnőtt csapatunk a Dél-Dunántúli NB3-as felnőtt futsal bajnokságban szerepel, ahol a 2023/2024-es szezonban a negyedik helyet sikerült megszereznünk. Jövőbeni célunk, hogy minőségi képzést nyújtsunk utánpótlás játékosainknak, és meghatározó szereplői legyünk a jövő sportembereinek képzésében. Célunk, hogy olyan környezetet teremtsünk, ahol a tehetséges fiatalok fejlődhetnek és kibontakozhatnak, hogy együtt sikeres jövőt építhessünk a futsal világában." --- ## Képgaléria URL: https://komlofutsal.hu/kepgaleria Fotók az RX Holding Komló Futsal csapatának meccseiről, edzéseiről és utánpótlás csapatairól. A galéria 8 képet tartalmaz, amelyek a futsal csapat életébe engednek betekintést. --- ## Kapcsolat URL: https://komlofutsal.hu/kapcsolat ### Elérhetőségek - **Cím:** 7300 Komló, Petőfi utca 8 II/1 - **Email:** komlofutsal@gmail.com - **Telefon:** +36 30 813 2379 - **Facebook:** https://www.facebook.com/komlofutsal/ - **YouTube:** https://www.youtube.com/watch?v=B-gdxXai-X8 Tárhely szolgáltató: KexDesign (https://www.kexdesign.hu/)